Valaki van, de nem az igazi
(Részletek a HIVUNK listán, 2006. december végén, 2007. január elején folytatott eszmecseréből)
Valaki van, de nem az igazi...
Azért kölcsönöztem ezt a sémát Rajkintól (aki még nem hallotta, az örüljön, hogy olyan fiatal), mert jól kifejezi a szingli élethelyzetet. Valaki mindig (ill. többnyire) van körülöttünk, de nem vagyunk vele megelégedve.
Ha nő, akkor nem mindig érti meg a férfi- zsenialitásunkat vagy jelentéktelen botlásaink miatt napokig perlekedik. Ha férfi, akkor nem fejezi ki eléggé az elkötelezettséget, nem elég figyelmes, olykor nem eléggé önálló (például nem javasol közös programokat). És van olyan is, aki ugyan megbízhatóan kemény az ágyban, de előtte, közben, utána nem eléggé gyöngéd.
És mi megtartjuk ugyan a partnerünket, de csak ímmel-ámmal. Várunk. Hátha jobb is akad. A jelenlegi partnerünkkel eljárunk kirándulni, színházba, koncertekre, bulikba, de tisztában vagyunk vele, hogy ez csak ideiglenes megoldás. (Ezt másokkal is tudatjuk.) És közben sajnáljuk magunkat.
Nyilvánvaló, hogy ez ellentmondás. De hogyan oldhatjuk fel?
Ha véglegesnek tekintjük, és azt mondjuk magunkban: nekünk ilyen jutott? Olyan, amilyen, de már kitartunk mellette? (Ennek egy gyakori variánsa nők esetében: beleszeretnek valakibe, akiről később kiderül, hogy felesége van. De már késő, túl fájdalmas lenne a szakítás.)
Vagy ha bezárkózunk, és addig senkinek nem nyílunk meg, ameddig a tökéletes partner fel nem tűnik?
Vagy ha minden jelentkezővel megpróbáljuk, de nyomban kiadjuk az útját, amikor rájövünk, hogy nem ő az igazi?
Vagy ha éljük az életet, mindig azzal, akivel lehet, nem is számítva végleges megoldásra? Azaz ha egyszer és mindenkorra berendezkedünk a szingli életformára?
A fenti megoldási kísérletek valamelyikét nyilván Ti is alkalmazzátok. De vajon az-e az igazi?
:)
MG
----------
Tanult, a párkapcsolatok rejtelmeiben időnként nyakig elmerülő [társunk] megint írt egyet, mégpedig olyat, amit mindenki elolvas, ha rábukkan, mert az olyan, hogy el kell olvasni. Elolvastam. Én is írtam egyet felvett témánk szerint, nagyképűen úgy vélem, azt is el kell olvasni, mert az is olyan, erre föl közre is adom. Ime:
Lesz-e párom?
Vajon igazából hány ellenkező neműből választhatunk magunknak párt? Elsősorban is a Földön létező 3 milliárd ellenkező nemű elsöprő többsége kiesik, mert messze él, soha nem találkozunk össze az utcán sétálva, hajóúton az Adrián és szextúrán Thai földjén se. És így tovább. Marad életkorunktól független párválasztási időszakunk zömére száz-kétszáz egyén, mint olyan. De ezek közül a többség nem olyan, mert suk-sükköl pár tíz, aztán egyszerűen csak ránézésre nem tetszik sehogy sem stb. Állunk az utcán, elmegy előttünk száz. Ötvennek a látványától is megborzongunk, eleve kiesnek a számításból. Úgy nagyjából marad harminc, akivel hajlandók vagyunk beülni egy kávéra, mert nem ciki, ha meglátnak a haverok (barátnők). Ám a harminc közül több beszédben, mimikában, metakommunikációban meghökkentően visszataszító a számunkra (másnak esetleg nem, sőt, másnak éppen ellenkezőleg), néhányat megszagolgatva törlünk ki a lehetségesek listájából. Marad ha tíz a célra, hogy a kapcsolat továbbnemesítésének szándékából táncolni, moziba, színházba hívjuk, vagy engedjünk a hívásának. Az alaposabb ismeretség alaposabb és számosabb ellentmodást tár fel, ha kettővel-hárommal eljutunk az ágy gondolatáig, már nagyon jó (Eme gondolataimat megosztva akadt listás, aki arról tájékoztatott, hogy ama bizonyos száz inkább ezer). De az ágy ismét választóvonal. Bizony megesik, hogy megint ki kell állnunk az utcára, hogy megismerkedjünk a következő százzal. Megtesszük , mert tudjuk a Szent Bibliából, hogy "az Úr ad neked párt, hozzád illőt". Ha megtaláljuk, ha véletlenül összefutunk, nekünk adja. De megtaláljuk? Összefutunk véletlenül? Itt a listán a legtöbbször még kifejezetten akarva se sikerül.
MM
--------
Aki van, az az igazi!
ad1. minden Ember egyedi és megismételhetetlen. Ha megkerestem és megtaláltam ezen csak rá jellemzőket, és ezeket tudom szeretni, az adott időszakban ő az Igazi....
Merjem mondani mindenkinek - NEKI is -, miért szeretem, és mi az ami rosszul esik vagy nem értek egyet - adok-kapok, ha emlékeztek a nyári esketésre, mondjam a jót s adjak pluszt, mert szeretem, mondjam a rosszat, s adjak vissza kevesebbet, mert szeretem.
A siránkozás rémesen unalmas, céltalan (ezért hivjuk siránkozásnak), a nemszeretem dolgok megbeszélése vezethet eredményre. Persze, főleg ha tudom mondani a másiknak: ebben Neked van igazad... Panaszkodás bele a világba mindenkinek...ajajjj...sajnáljatok engem, lámlám milyen szerencsétlen nyomorult vagyok, minél többen, annál jobban erősödik az egóm...hogy közben a saját ázsióm is hogyan csökken, hogyan megy ettől gallyra más emberi kapcsolatom is - hiszen ha a legfontosabb emberre igy kiabál tücskötbékátkigyót, mit tesz a többivel?
Legyen 1-2 nagyon közelim, akinek panaszkodhatok, elsirhatom búmatbánatimat, meghallgatmegértvigasztal, majd szembesit és adott esetben kikacag túlméretezett reakcióimon - s tudvántudom, a megosztott bajom nem köszön vissza az utcasarkon...hálás vagyok Nekik is, mert ez igazi segitség, s ezt irom mondom is, lehetőségeimkor- remélem legalábbis, számukra is észrevehetően... Röviden: a megoldás az én kezemben van, dolgozzak magamon.
Ad2. Valószinűleg amikor összetalálkozunk - nem vagyunk a toppon, a jéghegy csúcsa mutatkozik a világnak. Ahogy halad előre a kapcsolat, kerül egyre több felszinre, jó is, rossz is. Szerintem kevés olyan rossz van, amivel nem lehet megtanulni együtt élni, kiki máshová helyezi a kontraindikációt: dohányzik, iszik, pingvint ereget mittudomén..nem is ezzel szokott tán lenni a baj - bár felszinen mindig ilyenekkel kezdődik a siránkozás -, hanem amikor az egyre több jó kerül a felszinre, mert azzal nehezebb megbarátkozni, a saját "értékesebb vagyok, tehát jogom van többet követelni Töle"- érzésemet ingatja meg...s bár a hölgyek azt szokták fontosnak meghatározni, hogy felnézhessenek párjukra, amikor ez a helyzet valóban előáll, megrémülnek, kit fognak akkor megmenteni? megaztán hovalesz a rabiga amibe a párt be lehet fogni? és akkor jön a lefokozósdi...mert sok időt töltesz nélkülem...mert nem tudsz főzni...mert soha nem segitesz...te meg nem szervezel programokat... a legtipikusabb önsorsrontás, szinte kizárólag hölgyekre jellemző: elfelejtett valamilyen alkalmat...ha ismered a párod, és a MEGOLDÁS a fontos, találd meg a módját, hogy a felejtés elkerülhető legyen...pl. kérd meg, adott alkalomra hívjon meg vacsira, szerezze be a kedvenc borodatpezsgődet akármit... (csúcsa ennek az önsorsronditósdinak,amikor a fiátlányát egyedül nevelő anya szemrehány a gyereknek, hogy anyák napján elfelejtette felköszönteni- eszébe sem jut, kitől kellett volna a gyereknek ezt megtanulnia:-)
Szóval ami fontos, tegyétek ketten, vondd be a párodat a Neked fontos megszervezésébe is..és utána add át magad az együttlét örömének.
ad3 és ez a legfontosabb:ÖRÜLJ ANNAK, AMI VAN, ÉS NAGYON BECSÜLD MEG!!!!!!!
...És tudd, mikor kell abbahagyni a töprengést a cselekvés helyett, lehet, hogy ezt az erényt én most éppen kevéssé tudtam gyakorolni :-)
FMK
--------
A gondolatsor nagyon érdekes, részben igaz, de részben a magam részéről vitatható.
Számomra ugyanis most az is egy korábbinál kellemesebb helyzet, hogy összejárok Veletek, csevegünk, táncolunk. Ezt sem csináltam évekig. Társra még most sem vágyom igazán (mert csoda lenne, ha találnék olyan valakit, aki minden igényemnek megfelel), partnerrel viszont nagyon jól érezném magam, ha kegyeskedik elkisérni a felsorolt programokra. (Plusz pl. komolyzenei koncert). Annak is nagyon örülök, hogy az általam már régóta utált hosszú, sötét telet lerövidítjük 3, a kávéházi csevegésen szerzett barátnővel Thaiföldön. Ők is partnerek programhoz. (Férfipartner bizonyos szempontból szerencsésebb az ember lányának, de utazni egyedül semmiképp sem megyek, csak a gyerekemhez).
A karácsonyi meghívásra nem tudtam eljönni, mert már visszajöttem ugyan Ausztriából, de összes gyerekemmel, unokámmal voltam-vagyok együtt. Viszont nekik is vannak társasági programjaik, így a Szilvesztert mindenképpen Veletek töltöm, ha jól alakulnak a dolgok (pl. a náthám). Remélem, remek hangulatban lesz együtt a számomra túlnyomó részt ismeretlen társaság, viszont biztos jó lesz egy rock-ot ugrabugrálni!
GÉ
--------
"Nagy batorsag kell ahhoz, hogy egy ember fenntartas nelkul engedje szeretni magat. Batorsag, csaknem hosiesseg. A legtobb ember nem tud szeretetet adni es kapni, mert gyava es hiu, fel a bukastol. Szegyelli, hogy odaadja, s meg sokkal inkabb szegyelli, hogy kiadja magat a masiknak, elarulja titkat. Azt a szomoru, emberi titkot, hogy szuksege van gyongedsegre, nem tud meglenni nelkule. Mert azt hiszem, ez az igazsag."
(Marai Sandor: Az igazi)
Ezt az idezetet vittem volna magammal [a szeretetről folytatott beszélgetésre, a Harmónia Műhelybe - MG]
B. Á.
--------
Nincs egy örök igazság, semmi sem csak fehér, semmi sem csak fekete. Ami jó megoldás A-nak, nem az B-nek. Kati szavaival egyetértek: legfontosabb: "ÖRÜLJ ANNAK, AMI VAN...És tudd, mikor kell abbahagyni a töprengést a cselekvés helyett."
Az emberi élet nagyon rövid, csupán néhány pillanat a világmindenség végtelenjében. Ne pazaroljuk örök várakozással röpke létünket. A tökéletest keressük, de megtalálásának esélye igen csekély. Törekszünk a tökéletesre, de gyakran kényszerülünk kompromisszumot kötni annak érdekében, hogy életünk végén ne úgy gondoljunk vissza az elrepült évekre, hogy "hiszen még nem is éltem". Az éremnek is két oldala van, miért ne nézzük mindig a jó oldaláról a dolgokat?
Mindenkiben van valami jó is, ne csak a rosszat lássuk meg barátunkban, szeretőnkben, párunkban. Mi sem vagyunk tökéletesek. Unalmas is lenne az élet! Nem tudnánk értékelni a jót, ha nem lenne mellette az ellentéte.
Hogyan dönthetnénk el, ki az "igazi", ha mindenki hibátlan lenne? Az "igazinak" nem kell feltétlenül tökéletesnek lennie. Már nem hiszek feltétel nélkül abban, hogy megtalálom az ideálomnak mindenben megfelelő férfiút.
A kölcsönös szimpátia – a kipattanó szikra - feltétlenül szükséges egy kapcsolat kezdetéhez. Az őszinteség, az egymás iránt érzett kölcsönös tisztelet alapfeltétel. A belső értékek fontosabbak számomra a külsőségeknél.
Nem ülök a sarokban, mint a hálóját szövögető pók, áldozatára lesve. Nem várom az "igazi" odatévedését, hogy magamhoz láncoljam. Köszönettel fogadom az élet nyújtotta apró örömöket is.
A
--------
Nem tudom, de "ebben a korban" egy kicsit furcsán hangzik számomra az "igazi" kifejezés. Több bajom is van vele. Először is az ideálisat jelöli, ami ugye csak az ideáinkban létezik. Másodszor inkább mintha a férfi társaink előtt nyíló lehetőség lenne a keresés, mivel mi nők örülhetünk, ha akad körülöttünk valaki. Lehet, hogy ez pesszimista álláspont, és idealista sem vagyok, csak egy lista-tag.
Erika
--------
Arra biztatlak Benneteket, hogy ne adjátok fel a reményt !
Életemnek ötvenedik évében, idén, másfél hónappal ezelőtt ismerkedtem meg egy férfival. Semmi konkrét elképzelésem nem volt, csak egy a fontos, hogy szeressen táncolni. Na, igy indultam neki, illetve nyitott voltam. És besétált a nagy Ő. Mesébe illő, de csodálatos dolog.
Minden társkeresőnek kivánom, hogy találja meg a párját, és más lesz a világ.
Cs.
--------
Szuper történet! Kívánom, hogy hosszú-hosszú ideig boldogan éljetek együtt! Sok szeretettel és némi irigykedéssel üdvözöllek (gyanítom, hogy ismeretlenül, mert nemrégiben csatlakoztam csak a társasághoz.)
GÉ
--------
Köszi, hogy megosztottad velünk az örömödet és legalább kaptunk reményt is.
M.
--------
Elgondolkoztam a feltétel nélküli szeretet fogalmán.
Feltétel nélküli szeretet az, ha hagyjuk, hogy feltétel nélkül szeressük a másik lényét, vagyis teljes elfogadással, ítéletek nélkül. Ez az a fajta szeretet, amelyről a nagyobb világvallások beszélnek.
Ez nem azt jelenti, hogy embertársunk (párunk, barátunk) minden cselekedetét és viselkedését helyeseljük, csak hogy elfogadjuk őt.
A minden napi életben gyakran ítélkezünk embertársaink felett. Ítélkezünk azzal is, ha arra gondolunk: "milyen ostoba, hogy ezt mondta", vagy: "utálom, amikor így nevet".
Ha azt mondjuk: "nem akarok ítélkezni, olyannak akarom elfogadni, amilyen", akkor a legjobb úton vagyunk feltétel nélkül szeretni (nem könnyű).
Fontos, hogy megbocsássunk embertársainknak (párunknak, barátunknak) a helytelennek ítélt tetteiért. Ez nem azt jelenti, hogy egyetértünk a viselkedésével, hanem megértjük annak gyarlóságát, aki bántott. Megbocsátunk = képesek vagyunk feltétel nélkül szeretni.
A szeretet Erich Fromm szerint elsősorban nem egy bizonyos Valakihez vagy Valakikhez fűződő kapcsolat, hanem viszonyulás, orientáció, amely az ember kapcsolatát jellemzi a világgal, mint egésszel. "Ha igazán szeretek egy embert, minden embert szeretek, a világot szeretem, az életet szeretem".
A
--------
Ehhez teszem hozzá, hogy nagyon kicsinyesek vagyunk, ezért nem tudjuk a másikat teljesen elfogadni. A baj gyökere az, hogy saját magunkat sem fogadjuk el, mert nem vagyunk tökéletesek. Nem nyugszunk bele, hogy nem vagyunk tökéletesek, mint Isten (ez az eredeti bűn, amikor saját magunk vagy mások Istene akarunk lenni).A másik hibája tükröt állít, amiben saját magunkat látjuk. Látjuk a korlátainkat, ami rettenetesen irritál.
Ha Istenre tekintenénk, láthatnánk az ő gondoskodását, irgalmát és szeretetét. Mindjárt nem a saját erőinkre támaszkodnánk. A világon ez már működőképes. A saját erőnk korlátozva van! Ezt kell belátni! Nem mi vagyunk a MINDENHATÓ IRGALMAS ISTEN.
Ha hagyom, hogy Isten lakjon bennem, minden képes megváltozni. Azt a hatalmas gőgöt kell levetkőzni csak, ami Istennel szembeállít.
M.
--------
Szerintem itt nem Istenről, v. kicsinyességről van szó. Egyszerűen, ha szeretek valakit, akkor elfogadom a hibáival együtt. Lehet, hogy megpróbálom vele tisztázni az engem irritáló dolgokat, de ha nem sikerül, az sem baj. Úgy, ahogy van, teljesen elfogadom. Magamat is elfogadom, holott tudom, hogy tele vagyok hibával. Törekszem a korrigálásukra. És abban bízom, hogy aki ezekkel együtt elfogad, ugyanúgy szeret, mint én őt.
MK
--------
A sokak által hozzászólással bővített témát (mi van, ha van valaki, de nem az igazi) szeretném megvilágítani a másik oldalról.
Mi van, ha én (vagy Te) vagy az aki valaki, aki nem az igazi? Hogyan éled meg?
Hk.
--------
Igen, ez a kérdés másik oldala.
De nincs benne semmi különös. Én - zaklatott életem során - sokszor voltam megcsalatva, megtűrve vagy elbocsájtva.
De hát mindig annak kell örülni, ami van. Ha a partneremnek nem én vagyok az igazi, de még egy ideig vele lehetek, az nekem vagy jó, vagy rossz. Ha jó, akkor maradok (nem törődve a "ha ló nincs, jó a szamár is" helyzettel), ha rossz, akkor meg elmegyek. De nekem érdekes módon szinte mindig jó volt. Még így is. Addig maradtam, amíg csak lehetett.
Más kérdés, hogy a partnereim többnyire tisztázni próbálták a saját helyzetüket. És inkább elküldtek, mint hogy úgy érezzék: kevesebbel is beérik, mint amennyit megérdemelnek.
Aztán vagy találtak nálam jobbat, vagy nem.
:)
MG
--------
Életem során több emberben csalódtam, akikben korábban feltétlenül megbíztam.
Ezek a csalódások nagyon fájdalmasak voltak, nehezen tettem túl rajtuk magam.
A legfájdalmasabb az volt, amikor a partnerem semmiféle magyarázatot nem adott döntésére, egyik napról a másikra befejezte a kapcsolatot, minden előzmény nélkül. Úgy is mondhatnánk: "leugrott a trafikba egy doboz gyufáért, és elfelejtett visszajönni". Ma is értetlenül állok a történtek előtt.
Ma már nem vállalok fel olyan kapcsolatot, ahol érzem, hogy a leendő partnerem számára nem én vagyok az igazi – legalább is az adott pillanatban. Ilyenkor inkább hátrahúzódom, nem harcolok.
Ha a kapcsolatomban megérzem, partnerem számára már nem én vagyok az igazi, kilépek, s igyekszem minél kisebb veszteséggel (ill. minel kevesebb fájdalommal) azt befejezni.
Veszíteni is tudni kell.
Nem szeretem a "ha ló nincs, szamár is megteszi" szerepet.
A
--------
Sajnos sokáig nem jutottam hozzá, hogy megnézzem a levelezést. Meglepetésként hatott, hogy milyen elkeseredett leveleket olvasok.
"A mai nap üzenete" sorozatban pedig a mai napra a következő idézet érkezett: "Ha van valakid, aki jobb, mint a semmi, az valójában kevesebb, mintha senkid se lenne." (Lucien del Mar.)
Hányatott életem során, én is voltam már mindenféle helyzetben. Mára viszont eljutottam odáig (ill. odáig jutottam), hogy nem érdemes a nem egészen jó megoldásokba belenyugodni. Már nem akarom úgy érezni, hogy állandóan elégedetlenek velem. Ráadásul, ilyenkor többnyire azt is tudni szoktam, hogy nem tudok a dolgon változtatni. Ennél már csak az a kínosabb, ha nekem nem felel meg tökéletesen a partnerem. Utálok valakinek csalódást okozni. Utálom, ha nem tudom úgy szeretni, hogy neki is jó legyen.
Mindannyiunknak meg kell találnia azt az embert, partnert, szeretőt, szerelmest, akit telejesen el tud fogani, és aki őt is teljesen el tudja fogadni. (Ezt - egy barátom nyomán - az "összeillőség elvének" nevezem.)
Próbálkozásaim során a következő tapasztalatokra tettem szert.
1. Nagyon kell magamat ismernem ahhoz, hogy pontosan tudjam, mi jó nekem.
2. Meg kell fogalmazni, lehetőleg minnél pontosabban, milyen embert szeretnék magam mellé.
3. Próbálkozni kell, félelmek és fenntartások nélkül.
Ha kiderül, hogy nem stimmel valami, gyorsan le kell lépni, és módosítani kell az elvárás megfogalmazásán és a saját magunkról alkotott képen is.
Azért merem ilyen határozottan kijelenteni a fentieket, mert ez a tapasztalatom. Nekem bejött. Évek óta élek azzal az emberrel, akit így találtam, és boldog vagyok, boldogok vagyunk.
Nem félni - és próbálkozni!
Mindannyiótoknak sok sikert!
N.E.
--------
Barátaim, már a vitaindító cikk címének olvastán felfordult a gyomrom!
Mindenféle fanyalgást utálok!
Node ez?!
Micsoda képtelen gondolat, micsoda ócska, megalkuvó, lefokozó, sértő, hazug, álságos és méltatlan helyzet mindkét résztvevő számára - még ha netán "nyílt megállapodással" mennek is bele!
Akik belemennek, nem is érdemelnek jobbat, mert nem vállalják a kínlódást, a küzdelmet és a szenvedést a jobbért - akkor hát ne finnyáskodjanak: egyék meg, amit főztek/kifőztek önmaguknak és egymásnak - még akkor is, ha esetleg aztán belefulladnak! - , és ne finnyáskodjanak!
Ha valakivel vagy valamivel nem tudok tiszta szívvel és józan ésszel, lelkesen és teljes odaadással azonosulni, azt nem vállalom - tisztességtelen volna...
R.
--------
Ez nem fanyalgás. Ez egy állapot. És túl gyakran hallottam már. Úgy figyeltem meg, hogy sok nő szégyennek érzi, hogy egyedül menjen moziba, színházba, táncolni. Ezért szívesen belemennek egy látszatkapcsolatba. Ami a férfinak idő- töltés, a nőnek pedig egy valóságos kapcsolat látszata.
Most már nem randevúzom, de korábban volt, hogy akik randevúra jelentkeztek, megjegyezték, hogy igen, nyitottak egy új kapcsolatra, de ... momentán van valakijük. Mert valaki kell.
És aki van, az nem az igazi. Mert például nős. Vagy egy volt tanítvány, sokkal fiatalabb, és a kapcsolat egyre kínosabb. Vagy számos gyerekének apja, de már az ágyban elhidegült tőle.
Itt van a bökkenő. Többen is kifejtették, hogy nem hívei a megalkuvásnak. De mi van akkor, ha ott vannak a gyerekek? Ha a kapcsolat igazi volt, de már nem az? Akkor is ott kellene hagyni a partnert? Ha a szülők, barátok már befogadták a társat? Ha már van millió szép emlék, amelyek miatt esetleg mégis meg lehetne tartani az egyébként egyre kevésbé működő kapcsolatot?
Átmenetileg sokak számára elég a "csak barát", a "csak kiránduló partner", a "csak szerető". Valamiféle kapcsolat van, de takaréklángon. Várva, hogy egyszer - valaki mással - fellobbanjon a tűz.
Az, aki "nem az igazi", persze megérezhet ebből valamit, és lehet, hogy ő kényszeríti ki a párja színvallását. De ez nem egy nyerő helyzet.
Ismeritek a viccet. Két barátnő beszélget.
- Hallom, otthagyott a Lajos. Igaz ez?
- Igen, de én vagyok a marha.
- Hogyhogy?
- Azt mondtam neki, hogy vagy én, vagy a sör.
És ha valamiféle megállapodásos alapon működő kapcsolatról van szó (mondjuk, "a gyerekek érdekében", "amíg nagyobbak nem lesznek"), még az a jobbik eset. Mert akkor mind a két fél tudja, hogy mire számíthat. Mind a ketten önként mennek bele. És a befejezésnek is lehet egy tisztességes forgatókönyve. De ehhez bátorság kell. És sokan, nők is, de főleg férfiak, kényelmesebbnek látják "leugrani gyufáért".
Én nem dohányzom.
:)
MG
-------- Most itt tart a vita. Ha van véleményed, küldd el a lista címére: hivunk@yahoogroups.com
(Tárgy: "Re: Valaki van, de nem az igazi".)
A HIVUNK Online főoldalára
